Bocs, ha unalmas voltam, de ez volt az első nap. Majd lesz még Sahara és még más.

Üdv, B_B

Folytatás.....

Sziasztok!

Olyan szép volt az időjárás, hogy egy percig nem maradtam a lakásban, így elmaradt a megigért beszámoló.
Folytatom az első igazi nappal:
Premier jour: Semmi érdemi dolog nem történik első napon, ugye?
Késői ébredés. Kiszaladtunk az erkélyre, hogy végre megbámuljuk a szép kék tengert. Csodálatos volt a kilátás a szobákból. A benti udvarban a kristálytiszta vízzel feltöltött medencék látványa, a hullámzó tenger, a madarak csiripelése, a sok zöld, a fényes nap annyira elkápráztatta a szemünket, hogy rögtön elővettem a videokamerát és elkezdtem az első kliséket felvenni. Az akkumulátorokkal feltöltve (lelkivilág akksirka gondolok) már eszembe jutott, hogy TV is van a szobában. Gyorsan bekapcsoltam és a TV 7 Tunisia TV adása (programja) megnyugtatott. Épen az időjárásról szólt a dolog. Északon 24, délen 26 fokot ígértek. Következett egy videó klip (nem is volt rossz). Tudom, tudom, nem azért utazunk valahová, hogy TV-t nézzünk. Én azért be-be szoktam kukkantani. Így illik, ha már ott vagyok, fel akarom venni az élet ritmusát minden féle képen.
Reggeli: A többszintű felszolgálok, terem figyelők, (mind a hadseregben, más-más beosztásban) már tudták, hogy magyarok vagyunk (egyedi darabok). Finom reggelivel várták a vendégeket. Ne mondja valaki, hogy nem azért megyünk Tunéziába, hogy ne együnk (like TV).
Környezet felfedezése. Kb. 6-8 ha kerttel rendelkezik a szálloda, amit gyorsan szemügyre vettünk és lefilmeztük. Mendegélve megtaláltuk a kijáratot a kertből a tengerre. Hűhaaaaa! Nos, indulás a partra. Sokan csak egy száll pólóban és mezítláb sétáltak a sekély vízben. Addig mendegéltünk, hogy már közelebb voltunk Mahdiához, mint a hotelhez. Döntés: Irány Mahdia. Az Interneten 3 km. mondanak. A prospektusok meg 4-et. Szerintem volt az még 5-6 km is. A városka kisebb, mint Sousse és koszosabb is (egy - egy része. Péntek volt, ezért belecseppentünk a kirakodó vásárba. Annyi volt a nép, mint a tenger. Igyekeztünk kisodródni valahogy a tömegből. Jó irányba indultunk (véletlen). mert a temetőbe kerültünk. Satine, a többiek, lehet, hogy most mosolyognak   :).
A temető a legszebb, amit eddig láttam valahol. A következő nap is visszamentem oda. A kamera és a fényképezőgép teljes erőből dolgozott. Már azon törtem a fejemet, hogy milyen zenét párosítják otthon ezekhez a kockákhoz. Észre sem vettünk, hogy repül az idő.
A temetőből irány a Medina. a souk-ok. Sokkal szebb házak közt sétáltunk, mint amit Sousse-ban láttunk. A gyereket is tisztábbak voltak (fizikailag és lelkileg is). Eszembe jutott, hogy fel vagyunk szerelve több fajta cukorkával. Itt az ideje megkínálni ezeket a kis csoki-színű babákat. Mindegy, hogy fiú vagy lány, mindenki focizott a kis sikátorokban.
Én: Voulez vouz une petite bonbon? Oui monsineur, bien sur. A cukorkák (most mondom, hogy nem vagyok cukros bácsi, de itt ez szokás) landolnak a kitárt kezekben és döbbenetemre egyik göndör hajú. koromfekete szemű kislány a nyakamba ugrott és kaptam két Óriási puszit. Annyira megható volt a jelenet, hogy elfordultam. (Majdnem elsírtam magam). A központba érve még két gyerek próbált közelebb kerülni hozzánk. Monseniur, je vouldre quelle que millimes!. Ezek a gyerekek már kis trógerek voltak. Vagyis koldultak. Hűhaaa! A szomszédos teraszról úgy odaszólt egy arab a gyerkőcöknek, hogy majdnem megállt a szívem dobogása. Próbáltam enyhíteni a dolgot. Szóltam neki, hogy csak cukorkákor adok nekik. Pénzről szó sem lehet. A filmem készülgetett, új meg új információval, élménnyel lettünk gazdagabbak. A souk nem volt olyan látványos, de nem is csalódtam benne. Lassan kezdtük érezni a fáradságot, ezért leintettem egy Taxit. Phiu, nem valami nagy durranás volt. Egy rozsdás, koszos Renault. Említem a szálloda nevét. Ő 3.5 Dinárt kér. Becsukom a csotrogány ajtóját. Viszlát! A taxis meg kinyitja az ajtót. Mennyit óhajtok fizetni? Mondom max. 2 Dinárt és vegye ez megtiszteltetésnek, hogy beülők ebbe a kocsiba. Ok. elindulunk. Kérdezi, hogy arab vér folyik az ereimbe, mert nagyon tudok alkudni. Megemlítem neki, hogy nem első alkalom, hogy országába járok.
Barátként búcsúzunk el. Következő nap már felismer a soukban és integet.
Késődélután megrohamozzuk a belsőmedencét és a jacuzzit. Milyen kellemes pillanatok!
Este finom vacsi, első üveg tunéziai rozé bor.
Még egy pár perc a TV előtt és villanyoltás.

Végre Tunéziában. Bon Nuit.

Üdv.
B_B

Folytatás......

 Sziasztok!

Folytatnám a beszámolót. Ma még mindig Mahdia, de ígérem a következő hozzászólás már a forró délről szól.
K_Albertnek, Satine-nek és a többi hozzászólónak igaza van. Tunézia elsősorban a barátságos népével nyeri meg a szívünket. A Viczki képei is erről szolnak. Az ottani emberek egyszerűsége, a nyugalma, a vendégszeretete leigáz minket. Még érintetlenek. Még nem érte el őket a globalizáció. Vajon még meddig tudnak önmaguk lenni? Említettem a gyerekeket. Ők még mind gyerek. Az éghajlat is hozzásegített ehhez a derűs nép kialakulásához.
Fontos szerepet játszott az exelnök - Habib Bourgiba - akit úgy tartanak, mint a nemzet atyát. Ő volt az, aki fontos szerepet tulajdonított az Iskolának. Az általános iskola (kötelező) 9 év. Óvoda nincs. Helyette a gyerekek felkészítőre járnak, így elsajátítják az iskolai fogásokat (mondjuk – preschool-nak). Nincs pontozási és feleltetési rendszer. Viszont van félévi és évi vizsga, amin át kell menni. Már első osztályban a gyerkőcök tanulnak franciául és klasszikus arabul (a tunéziai nyelv messze nem hasonlít az arabhoz. Inkább ennek keveréke a franciával). Később Angliából, Kanadából odacsábított tanárokkal tanítatják meg az angol nyelvet. Igen megterhelő tanítási módszer, de végül is az eredmények beszélnek. Az ifjúnemzedék, okos és szívós (ők teszik ki Tunézia népességének 60 %-át). Az országnak a sorsa jó kezekben lesz. A tanárokat megbecsülik és megfizetik. Kezdő tanár fizetése 300 Dinár. Pár év után már 800 Dinárt is kereshet. Ennyi az iskoláról. Következzen egy kis unalmas rész.
Az egynapi várakozás a reptéren kimerítette a jó népet, ezért a következő nap még mindig Mahdia körül forogtunk. A város további részeit fedeztük fel. Nem is sejtettük, hogy ilyen nagy Mahdia. Lenyűgöző látványt nyújt a Skiffa el Kahla (más néven The black passage/a fekete átjáró) - a kapu, amelyen be lehet jutni a soukban. Itt a fal vastagsága kb. 10 méter. Ez a belváros északi részén található. Itt van a taxi állomás is.
Nem messze innen van a Place du Caire. A forró napokon ide menekülnek az idős bácsik és kortyolgatják a meleg mentateát vagy a kávét. Olyan sűrű falomb van a fejük felett, hogy a napfénye képtelen áthaladni rajta.
Ajánlom mindenkinek a tunéziai mentateát. Ez úgy készül, hogy órákon keresztül főzik. Időnként pótolják a vizet. Ez egy igazi rituálé. Az eredmény egy sötét zöld-barnás lé, amit nagyon édesen iszogatnak, és közben szippantanak a finoman izésített dohányból, amit a chicha (shisa) tetejére helyeznek. (vízipipa).
Tunéziai kávé: az itteni kávé - finoman szólva – gyenge. Még pedig azért, mert a koffeint kinyerik a kávészemekből, még mielőtt az a forgalomba kerül. A procedúra miatt (gőzzel nyerik ki a koffeint) a kávészemek fakultak és maga a kávénak egy kis penész íze van. Mivel nem vagyok nagy kávéfogyasztó, ez egyáltalán nem zavar. Csak azért említettem meg, mert több magyar turistát is hallottam panaszkodni.
Az előző hozzászólásomban említettem a temetőt. A temető a tenger és a Borj el Kebir – a ribát/erőditmény – között fekszik. A ribatot nagyobbnak ítélem a monastirihoz képest.
A temető körülveszi a világítótornyot, amely uralja a környéket. Az itt említett helyeket meg lehet nézni a:
http://www.i-cias.com/tunisia/mahdia.htm címen.

Üdv,

B_B

Folytatás......

Engedélyetekkel folytatnám a harmadik nappal. Ez lesz a kétnapos Saharai túra első napja. Mivel csak egy hétre mentünk ki, szóba se jöhetett egy hosszabb magánút szervezése. Maradt a Kartagotours által szervezett túra. E topikon már többször is lerágtuk a csontot ezzel kapcsolatban, vagyis szervezett vagy magánúton járjuk be ezt a csodálatos országot. A mérleg nyelve a magánút irányába dőlt. Viszont a többségnek (ebben az évben ide tartoztam én is) ez nem mindig adott.
Tehát befizettem a kinti idegenvezetőnknek 155 Dinárt/személy és türelmetlenül vártuk az indulást.
Kora reggel Sousseból indult három busz El Jem-be. Minket, a Mahdiaiakat egy kis mikrobusz vitt el oda. Ott majd átszálltunk a nagy buszra. A nap folyamán kiderült, hogy a legjobb buszra kerültünk fel két ok miatt is.
- Kifogtuk a legjobb idegenvezetőt – személyesen Petrát – aki nagyon fel volt készülve. A két nap alatt folytonosan „ömlött” belőle az információ. Sok-sok mindent megtudtunk az itteni szokásokról, a helyekről, a születéstől a halálozásigáz, a temetkezésről, a Koránról, a vallásról, az iskolai rendszerről, katonaságról, a börtönről, a jogról, a tunéziai konyháról, stb. A beszámolómban egy-egy dolgot megemlítek.
- A második busz resztevője lett – még Sousseban – egy nagy karambolnak. Több óra után buszcserével megoldották a dolgot.
Tehát:
El Jem – aki oda ellátogat, már mindent tud az Internetnek köszönhetően. Egy nagy falú, ahol a „ kedves” romaiak unalmukban és a jólét miatt építettek egy amfiteátrumot. A világ hatodik legnagyobb ilyenfajta építményének számit. 30 000 látogatót volt képes fogadni. Itt dőlt el sok gladiátor és állat sorsa. A korához képest, még jó állapotban van. 138 méter hosszú, 114 méter széles. A faluban még létezik egy kisebb colosseum is (mert nem minden római volt dús gazdag). A „szerényebben élő” romaiak is akartak szórakozni, ugyebár……….
Annyira vágyakoztam a Saharára, hogy az El Jemi csoda nem igazán kötötte le az érdeklődésemet.
Végre továbbutazunk. A busz nagysebességgel rohan Sfax felé. Az út mentén sorban állnak a hentesek boltjai. Minden bolt előtt lógnak a frissen levágott állatok (egészben vagy csak a fejük). Mintsem jobb bizonyíték, az árú frissességéről. Itt egy juh, ott egy szarvasmarha fej „bámulja” a nézőket. A boltosok kin üldögélnek és integetnek nekünk. Az utak minősége jó. A táj méterről méterre kiszáradtabb, zordabb. A színe is változik barnáról sárgára.
Az útmentén olívafa ültetvények, amennyire csak a szem ellát. Állítólag a sfaxiak a leggazdagabbak, nem pedig a fővárosiak (mint nálunk). Az övék a sok-sok föld és az olívafák termése. Sok helyen még mindig szüretelnek. Nehéz munka. Minden fa alá egy ponyvát terítenek le és megrázzák vagy ütik karokkal a fákat. A termést elszállítják a malomba, ahol kisajtolják az olajat. Ez a hidegsajtolás. Tunéziában kb. 46 millió olívafa létezik. Egy fa termése kielégíti a tulajdonos egész évi szükségletét. Kb. 40-60 liter olajat sajtolnak ki egy fából.
Még pár gondolat a sfaxiakról. Az itteniek számítanak a „legokosabbaknak”. Az itteni fiatalok érik el a legnagyobb pontszámot az érettségi vizsgán. Egy sfaxi lány/fiú nem szokott férjhez menni/megnősülni egy másik városba (pl. Sousse). Ritka az ilyen eset. A várost kikerültük (sajnos). Létezik egy körgyűrű, ami kivisz Gabes felé. A mi célunk most Matmata volt. Ezen a száraz, kopár, hegyvidéken élnek az ország őslakói, a berberek. A kopár hegyoldalakban utat fúrtak a hegyen át. Ez a bejárat. Ezen bejutunk egy kis zárt völgybe, ami megfelel a belsőudvarnak (olyan, mint egy kráter). Az udvar szellős, tágas, és napos. A szobákat az udvar falából vájták ki. Nyáron hűvösek, télen pedig visszaadják a meleget, amit „felhalmoztak” a nyár folyamán. A szobák egyszerűek. Ablak nem található. A polcokat a falból kivájt lyukakból alakítják ki. Egy-egy szobában látni ágyat is, de a legtöbb helyen inkább egy matrac található a földön. A bejárat felett látni lehet egy festett halat és egy tenyeret. Ez már szimbóluma vált Tunéziában. A berberek száma nagyon csekély. Alig 1%-át teszi ki az ország lakosaiból. Van saját nyelvük, ami nemsokára el fog tűnni. A látogatókat szívesen fogadják. Nem kell fizetni látogatáskor, de illik egy-két Dinárt adni a néniknek. Minden helyiségben be lehet kukkantani, filmezni, fotózni. Mi még a konyhába is beléptünk. A lakosok egy része már kiköltözött ebből a házakból és egy pár kilométer odébb lakik egy igazi faluban. Akiknél mi voltunk, azok még ott laknak. Furcsa látvány volt a konyhába a gázpalack. De hát villany nincs, és csak kell valamivel főzniük. Matmata lett színhelye a Csillagok Háborúja filmnek (egy részének). Innen számítva kezdődött a tömegturizmus kiterjedése erre a tájra. Itt ebédeltünk mi is egy ilyen eredeti vendéglőben. Sőt mi több, még szállodákat is kialakítottak. Egyik hegyoldalba kiírták nagybetűvel – MATMATA – lásd Hollywodd. Szívesen maradtam volna még egy pár napot a berber tájon.
Ennyit mára. Bocs azoktól, akik többet tudnak erről és unalmas voltam részükre.
Nemsokára folytatom. Jó hétvégét mindenkinek.

Üdv,
B_B

 Folytatás........

Matmatánál tartottunk. Akartam továbbhaladni, de álljunk meg még egy/két szóra. Eddig azt gondoltam (tudtam), hogy az udvart a természet alakította ki (én völgynek ítéltem meg, de tévedtem). Túl sok ilyen udvar létezik, ezért utánanéztem és ezt találtam: …..kb. 700 gödör (én udvarnak mondom) létezik Matmatában. Ezeket még a Matmata berberek ásták ki. …….A gödrök kör alakúak, mélységük és átmérőjük egyaránt kilenc méter. (Satine, others, van valakinek más infója?). Nem folytatom, csak az lepett meg, hogy ezt kézzel kiásták. , Jééé, ez igen!
Egy másik kis dolog a berber házal kapcsolatban: A főbejárat és minden szoba felett megtekinthető egy hal és egy tenyér. Utánanéztem e két szimbólum jelentéséről, és ezt találtam:
A hal a rossz szellemeket tartja távol. A kéz (tenyér) a Mohamed próféta lányának keze (Fatima volt a neve), és a szerencsét meg a prosperitást szimbolizálja.
Nemsokára megérkezünk Douzba, a Sahara kapujába.

Folytatás.....

Jó reggelt topiktársak,

Folytassuk a beszámolót. Vakarom a fejemet. HannibalBarkas megkért, hogy iktassam be a szövegbe a szabadprogramokra megadott időt. Legyen hát, de Hanni, nem szeretném, ha ebből polémia sülne ki. Váratlanul ért a kérés de nagyon is jogos), ezért azzal kezdeném, hogy:
Néha egy pohár sörtől is megszédül az ember, máskor meg meginna több üveggel is. A kávéval is így vagyunk. Egy korty kávé, és lehet dumálni a topicon Satinéval egész éjszaka (Erre Satine, hagyatok ki engem ebből légyszi! :) ), vagy megiszik az ember egy-két bögrével és horkol mind egy medve a párja mellett. Tehát ki-ki maga dönti el, hogy mi esett jól, vagy nem. Az idő is relatív, amióta Eistein bácsi ezt kigondolta. Azelőtt is relatív volt, csak mi kis halandók ezt nem tudtuk :)
Leendő Tunéziai barátok! Olvasatok hozzászólásokat és döntsetek. Egy hét, két hét, több hét, mások szervezve, magatok által szervezve (olcsóbb is). Egy a lényeg. El kell menni és megnézni. Egy biztos. Hosszú utat tettünk meg két nap alatt. Sok idő elmegy az utazással. De a buszból is lehet bámulni a tájat és rögzíteni helyeket. Két nap alatt nagy területet bejártunk, ezért tényleg gyors ütembe kell minden meglátogatni. Ha nem így lenne, akkor kevesebb helyekre tudnánk elérni. Tehát kompromisszum van az idő/hely között.
- El Jem – kb. 45 perc. Nekem most soknak tűnt. Eszembe jutottak a tunéziaiak. Mi egy pólóban és gatyában, ők meg vastag télikabátban. Akkor hány fok van? Meleg van, vagy hideg van?
- Matmata – nem is tudom. Épp hogy elég volt. Sikerült beszélni a berber nénikkel, fotózni meg filmezi kívül, belül. Ja meg megcsodálni a panorámát kelet és észak irányában is. Volt ez kb. 30 perc + itt ebédeltünk egy berber vendéglőben. Itt is elég volt az idő. Még a pincérrel is marad idő filozofálni az élet dolgairól.
Nos, ebéd után, irány Douz, a Sahara kapuja. Az út tele volt szerpentinekkel. Csodálatos táj vett körül. A holdon voltunk. Hasonló volt, mint amit Izraelbe láttam (Hanni, ott magam utját jártam- kis Opelcorsa bérelve és körbe utaztuk a Szentföldet) miután elhagytuk Jeruzsálemet és nekivágtunk a Júdeai sivatagnak az (Satine, akit utolsó időben a Jordániai topikon látok, neki mondom, hogy ez az út vezet a Holdtenger felé és át Aman-ba). Holdi táj vett körül. Itt maradtunk, ugye? (Bocs az Offtopik miatt). Egy idő után a hegyek dombocskává változtak, majd kiterült a nagy síkság. A busz több mint 120 km/h rohant Douz felé. Az út mindkét oldalán, pár száz méterre az úttól, tevék legeltek és beduinok sátorai sorakoztak fel. Itt szívesen megálltam volna. Sajnos a beduinokkal a személyes kontaktus meghiúsul. Továbbra is vágy marad.
Hallgatom Petrát, aki. mondja, és mondja a sok infót. Nagyon felkészült. Valamikor 3:30-kor megérkezünk Douzba. A szálloda (Sahara Douz- 3*) nagyon szép. A szoba egyszerű, de minden tiszta. Minden a helyén van, semmi sem hiányzik. Ez megnyugtató, mert csak egy kis hátizsákkal indultunk el Mahdiából. Épp, hogy a „necesert” vettük magunkhoz, nem mint X-Y útitársunk, aki az egész bagázst magával hozta. A szoba ablakjából látom azt a hatalmas területet, amit az itteniek kialakítottak Oázisnak. Több ezer pálmafaliget. A zónában létezik több termálvízforrás. A víznek egy részét bevezették a szállodákba. A tevegelés után lemegyek egyet pancsolni a medencébe. A források meleg vizét végig vezetik, „sétáltatják” zig-zak a csatornákon, amíg lehűl. Azután a pálmafák tövéhez kerül az Áldott víz. A szobákkal szemben, a folyosóról kinyílik egy óriása terasz, ahonnan bámulom Saharát. Innen folytatom…..

Üdv, B_B

 Folytatás.......

Sziasztok,

Bámulom a Saharát a szálloda teraszáról, de nem sokáig. Le kell menni a recepcióhoz, mert indul a tevegelés. Mindenkit felöltöztetnek arab ruhába. A Sahara kapujában a tevehajcsárok és a tevék (szerintem több mint 100) már várnak minket. Igen, ez a tömegturizmus átka. Minden egy előre rögzített scenario/ forgatókönyv szerint történik. Itt már az egyéntől függ mit, hogy csinál, hogy tudja kialakítani kis miliőjét. Így van ez az egész túra alatt is. Kis kedvességgel, egy jópofa ötlettel eredetivé teheti a saját gondolatait. Ráveheti a körülvevőket, hogy a dolgok a saját elképzelései szerint történjenek. Ebben segítőkészek a helybeliek. Kis szerencse is kell hozzá. Mi a legjobb tevehajcsárt fogtuk ki. Tele volt ötletekkel. Hamar felfogta, hogy valami különöset szeretnénk és belement a játékba és újításokat is hozott, amit én elfogadtam. Ez az eszmecsere szavak nélkül jött létre. Minden a tekinteten múlik. Nehéz ilyesmiről beszélni, vagyis leírni. Nos, felmértem a terepet és kinéztem két nagy dromedárt. A Hajcsárt is felmértem gyorsan. Áhá, ez valószínűleg megfelel nekem. Jókedvű, kicsit örült. Volt ott egy másik hajcsár, aki két fehér tevére vigyázott. Jó lett volna. Fel is kínálta nekünk a tevéket, de tudtam Petrától, hogy a fehér dromedárt futamversenyekre tenyésztik. Ez a faj 70 km/h is tud szaladni. Hát lemondtam. Nem szerettem volna eltűnni a Saharába. Volt már rá példa. Sejtettem én, hogy nagy példányokat szemeltem ki, na de nem ekkorákat. A leg-leg nagyobb hímek voltak, név szerint Muradi és Mustafa. A felszállás és leszállás a tevéről nem semmi. Nem mesélem el, legyen ez meglepetés mindenkinek, aki még nem tevegelt. Apropó, Hannibalbarcas (Továbbá Hanni, ha meg engeded, mert túl hosszú) ti tevegeltetek? Meg lehet ez oldani másképp is, mert ez ugye megrendelésre megy. Vagy szabad a mennyasszony?
Nos elindulunk. A hajcsár már a gondolataimat is kitalálja. Nagylépésekbe úgy elmentünk (eltűntünk), hogy a többiek alig látszottak. Jó lett volna filmezni, de a nyavalyás kamera a táskájában pihent, az meg ütötte a fenekemet hátratéve, mint egy postástáska. Jaj B_B kellett ez neked? Úgy dobott a teve ide-oda, hogy nem tudtam még gondolkozni sem. De hát ezt akartam, nem? A hajcsár csak mondta magyarul: Jó? Jó? Én: nagyon Jó! A fenébe jó. Ő boldogan: jójójójó…….. Egyszer csak megjelenik két feketeöltözetben két beduin. Csak a szemük látszik. Mint a valódi filmekben. Kiabálnak, vágtatnak a lovakkal, köröznek körülöttünk, mint az indiánok. (érzik, hogy itt egy igazi góré tevegel. Érzik a pénz illatát, ezért a Show must go on….). Egyik kiveszi a fonalat a hajcsár kezéből és eltűnik a nejemmel valahová balra. Mi meg jobbra. Fel-le a dűnéken. Jó vicc, mi? Valami rá volt írva a pofikámra, mert helyesbítenék a srácok, mondván, hogy ez azért van, hogy tudjam lefilmezni a nejemet. Kis megállás és előkapom a kamerát. Innen kezdődik a film. Közben megérkeznek a többiek is. Még kb. fél kilométer és pihenő. Leszállunk a tevékről. A nejem kap egy csokor virágot (valami Saharai csipkés bokor virágjait) a hajcsártól, én meg egy ajánlatott. Ad egy tevét érte: Há, há, há. Egy teve 1000 Dinárt ér. Én kérek 10 és viheti :).
A lovasok nem pihennek, most jött az ők ideje. Felkapnak egy-egy magyarlányt a lóra és vágtatnak a sivatagban. Csak úgy porzik utánuk a homok (ami, nagyon finom szemcsékből áll). Most mondom el !!!! Vigyázni a fényképezőgépekkel és kamerákkal. Ha fúj a szél, baj lehet később velük. Allah, velünk volt. Szélcsendet rendelt el azon a délután. Az előző héten akkora szélvihar volt, hogy elmaradt a tevegelés. Én is kaptam egy felkérést egy lovastól, de látva a lányokat, nem mertem felszállni. Szegény ember félt, hogy nem keresi meg a mai pénzecskéjét. Gyorsan feltalálja magát. Felugrik a ló hátára. Lábon áll a kis szép arab paripán és énekel nekem: Alah, Alah, Ali Baba…………Kikéri magának a filmezést, majd leszállva megkéri a gázsit is. Kap 2 Dinárt, mert jól szerepelt. A hajcsár kap 5 Dinárt (Ma jó kedvem van) Nem ismerem fel magamat! A taxisnak nem akarok többet adni, mint 2 Dinárt, ezekkel meg bőkezű vagyok. Sebaj, ma jól érzem magamat.
Innen folytatjuk.

Üdv,

B_B

 Sziasztok,

Folytatnám a beszámolót, hadd essünk túl rajta, és már ne untassuk a jó népet :) Hanni, ki ne felejtsem az Időket. Igazából nem mértem mennyit tartott a tevegelés. Legyen 45 perc, talán több. Részemről elég volt. Miután leszálltam a tevéről, igazi karikalábúnak éreztem magam. A mellettem levők is panaszkodtak, hogy minden porcikájuk fáj. Egy biztos, vesekövek kirázására jó tevékenység a tevegelés. Épp, hogy pár lépést teszünk meg (valahogy úgy, mint azok, akik Holdra szálltak), már is megérkeznek a Sivatagi-rózsát (az a szép megkristályozott homokkő). Két Dinárért kapok 3 szép nagydarabot. Már csak cipelni kell a kis szatyrot. Később kiderül, hogy itt is rossz üzletet kötöttem. Sebaj, ma jól érzem magam. A szállodába érkezve, még bőven van időm egy jó óra pancsolásra. Douz egyik nagy kincse a termálvízforrások.
A mi szállodánkban (majdnem biztos vagyok, hogy a többiben is van) volt egy ilyen úszómedence. A víz nagyon jól esett. A medence jó médium volt ismerkedésre. Kiderült, hogy egy páran szimpatizáljuk egymást és keressük egymás közelségét. (Hoppá, nem az, amire gondoltok!). Még egy óra pihenés a szobánkban és jöhetett a vacsora. Az gondolná az ember, hogy egy vacsora, az csak egy vacsora és punktum. Nem, nem.
- Ahogy bemegyünk az étterembe, már is egyik alkalmazott invitál minket asztalokhoz. Inkább parancsol. Mit ad Isten, nagyon rossz helyett kínált fel nekünk. Egy (még jó, hogy csak egy) olyan honfitárs pár mellé akarja, hogy helyett foglaljunk, aki bűzlik, mint a WC. Hogy a buszon végig iszogattak, az még valahogy elfogadom. De, hogy még a szappanról nem hallottak, az már durva. Ritka eset, de van ilyen is. Kedves honfitársaim (nem is folytatom, mert aki itt olvasgat minket, nem lehet trehány). Kezembe vettem az irányítást és szép francia nyelven elutasítottam az Úrat. Én vagyok a vendég, én döntök, hova ülök le. Annál az asztalnál, a beleimet is kihánytam volna. E kis incidens után, jött a vacsora. Több kaja volt ebben a 3*-os szálloda éttermében, mint a 4 és 5 *-ban. 100% megelégedettséggel távoztunk el onnan. A www.nouvelair.com siteon (ez a légitásaség, aki utagatott minket, megtalálható a szállodánk: Sahara Douz). Vacsora után, egy páran visszamentünk a sivatagban egy rövid sétára. Holdfény volt és hideg. Romantikus hely ez a Sahara éjjel-nappal. Korán reggel 5:30-kor felkelés és indulás Chot el Jerid felé. Nem akartuk kihagyni a Napkeltét. De ezt már a következő alkalomra hagyom. A Petra által szervezett túra ellen nem volt semmi kifogásom. Mindenhol az elsők voltunk. Ez pedig nagyon fontos.

- U.I. Nem biztos, hogy Douz-ból működik a rouming. Nekem félágas volt.

Folytatás....

Napkelte a Chott el Jerid sóstón.

4:30-kór felkelés, 5:00 reggeli, 5:30 indulás a legnagyobb tunéziai sóstó felé. Ez a legnagyobb, időszakosan feltöltődő sós tó. A Kebilit Tozeurral összekötő út mentén található. A jelölése térképen G. P. 16. Egyes források szerint a területe 5000 négyzet km. Még létezik két sóstó a közelben. Egyik a Chott el Fejaj. Ezt inkább az előző tó nyúlványának mondanám. Ez kelet felé terjeszkedik el. A másik nincs közvetlen kapcsolatban Chott el Jeriddel, és észak-nyugat irányában található. Ennek a neve: Chott Errarsa. A többi tavat - kismérete miatt – nem sorolom fel.
Nos, korán reggel áthajtunk Kebilin, és időben megérkezünk egy jó „leshelyre”. Itt várjuk a napkeltét. A hátunk mögött még fényesen ragyog a Hold, de keleten már történik valami. Élénk narancssárgás az égbolt. Percről-percre élénkebb lesz az égbolt keleti irányba. Először egy kis pingponglabda jelenik meg. A fény tükröződik a tó vizében. A labda mérete nagyobb és nagyobb lesz. Most már egy óriási tűzkeréknek fele kápráztatja szemünket. A tó meg olyan, mint egy Óriási tükör. Benne tükröződik a felkelőnap képe, és a két fel együtt egy egész_Nap képét alkotja. A kamerák és fényképezőgépek folyamatosan dolgoznak. Egy pillanatot sem szabad kihagyni. Ember ilyent még nem látott, ha nem járt már előzőleg itt. Lassan egy képből kettő lesz. Az Egy_NAP szétválik. Egyik az égbolton tündököl, a másik (a tükörképe) a Chott el Jerid mozdulatlan vízfelszínén pihenget. Körülöttünk megállt az élet. Egy sziszegést nem levet hallani, csak a kattogó gépek zaját.
Itt is a Petra csoport volt az első. Senki sem zavart minket. Indulásunkkor megérkezett a másik két magyar csoport meg a többi német busz. Részesei voltunk egy csodának. Soha nem fogom elfelejteni. Nem is tudnám, mert papír és „filmkocka” formájában mindent rögzítettem. Nemsokára folytatjuk utunkat Tozeur felé, ahol várnak minket a jeepek. Kebili és Tozeur közötti távolság kb. 80 km.

Üdv, B_B 

Folytatás......

Folytatnám a beszámolómat. A szép napkelte látványa mindenkit megbűvölt. Mikor a nap már egy arasznyira volt fenn az égen, a jó nép elfoglalta helyét a buszon. Körülbelül még félórát buszoztunk és máris megérkeztünk El Hamma du Djerid határába. Ott van egy útkereszteződés. Balra (G.P.3) Tozeur város, jobbra Gafsa, előre pedig (G.P.16) Chebika. Az út szélén sorakoztak a Jeep-ek. Egy buszra jutott 6 jeep. (6*7=42). A sofőr mellé került a legkeményebb személy, általában a férfiak. Amint elfoglaltuk helyünket, már is indultunk az algériai határ felé, az Atlas hegy lábához, név szerint a chebikai hegyi oázisba. Jobboldalon már jól lehetett látni a kopár hegy gerince. Teljesen úgy nézett ki, mint egy óriási dinoszaurusz. Valahogy így: ^^^^^^^^^^^ :) Mivel semmi féle vegetáció nincs a hegyekben, nagyon erős eróziónak van kitéve a vidék. Még az oázisokban is csak a völgyek (ott folyik a kristály tiszta patak) mentén látni pálmafát. Félórás jeep-elés után letértünk az eredeti útról (az a határhoz vezet) balra. Pár száz méter és megérkeztünk Chebikaba. Csodálatos látvány fogadott. Tőlünk jobbra egy szép zöld völgy terült a szemünk elé. A völgy két szélét magas, egyenes szikla határolta el. A völgyben egy csodálatos, tiszta patak látványa fogadott minket, amit többször is átkeltünk. Egy, két helyen látványos vízesés előtt fotóztunk, filmeztünk. És mind ez egy teljesen kopár vidéken. Itt erősödik meg legjobban az ember fejében az a tény, hogy a víz elétett jelent. Az ottaniak jobban tudják ez, mint bárki más, ezért a szállodákban is látni lehet kis cetliket a mosdóban, amelyek a víz fontos szerepére utalnak. Nos, szép kis utat tettünk meg a völgyben, majd felmásztunk a hegy tetejére. Onnan csodáltunk meg az elfelejthetetlen körpanorámát. Előttünk (lent a völgyben) volt az oázis, jobbra az Ó- és újfalu, hátunk mögött kiterült a nagy síkság (kb. 1 km-re Algéria), balra meg folytatódott az Atlas hegy vonulata. Órát nem néztem, de kb. egy jó órát voltunk ott.
Folytattuk utunkat egy másik hegyi oázisba, Tamerzaba. Magas hegyeken jártunk, sok-sok szerpentinnel. A kocsiba szolt a dél-tunéziai zene. Olyan jó volt a zene, hogy 5 Dinárt ajánlottam fel sofőrünknek a kazettáért. Sajnálkozva, mondta nekem, hogy jól jönne a pénz, de ezt most nem tudja eladni. Ok, Ok, legyen hát 10 Euró, ez már méltányos összeg, ugye? Szegény sofőr: Monsenieur, c’est ne pas possible! C’est music est notre music du Soud’, vagyis ez a zene a dél-tunéziaik zenéje és a lelkükhöz nőtt. Még ennyi pénzért sem volt hajlandó eladni. Derék fickó volt. Nagyon megkedveltük. A sor iróniája, később egy teraszon megvettem egy kazettát 2 Dinárért, és pont ez a kazetta volt. Előttünk a hegyoldalban sok-sok kis csúcsot lehet látni. Olyanok voltak ezek, mint valami kis piramisok. Majd balra tértünk, majd megint jobbra, és kiértünk a hegy tetejére. Ott voltunk a határnál. 500 méter Algériától. Egy kis bódéra ki volt írva DOUANE (vám). Lassan megérkeztünk Tamerzaba. Ott is - mint Chebika esetében – két falú látványa fogadott. Az ó-falu és az új-falu. A falu végén terjed el az az oázis, ahol a világ legjobb datolyáját növesztik.
Itt is egy igazi vízesés fogadott minket. A vízben talán Tunézia egyetlen libái és kacsai úszkáltak. Egy idősbácsi forró mentateával kínált meg minket. Ez egy erős, különleges tea, ha jól emlékszem már írtam róla. Az oázis látványa lenyűgözött teljesen. Itt teljesen kihasználják a földet. 3 szintes növényzetet lehet látni. Alul növelik a paradicsomot. Fentebb látni a narancsfákat és a harmadik szinten van a datolyapálma. Kb. 45 percet voltunk ott. Volt még idő egy kis rögtönzött előadás meghallgatására is. Egy helybeli ütögetett egy *tabel-t*, egy helyi dob. A ritmus teljesen megfogott, és én is résztettem a koncertben kölcsönözve hangomat.
Innen folytattuk utunkat - megállás nélkül – Redevef városkán keresztül Mines falu határában. Ott terül el az a völgy, amely annyira hasonlít a Grand Canyon-hoz. Redevefről, csak annyit, hogy innen bányásszák ki a foszfátot, amit a mosóporokban is használnak. Egy francia mérnök – 19-ik században – kutatásai során fedezte fel a foszfátot, és nemsokára már a faluban letelepedtek a francia munkások és mérnökök. Egy egész kolónia jött létre. A sofőrünk – aki soha nem járt Európában - nagyon meghatva mutatta nekünk – még teljesen jó állapotban – az elhagyott házakat, a katolikus templomot. Kihangsúlyozta, hogy a házak tetején kémény van és cserép. Szegény jó ember. Neki ez kész csodának számított. A gyár még ma is üzemel, de most franciák nélkül. Egy európai kis város a sivatag közepén. Szellemvárosnak nézett ki. Nos, Megérkeztünk Mines határába. Előttünk volt egy mélyszakadék. A túlsóoldalon folytatódott a hegy. A tunéziai Canyon és a távoli hegyek látványa elbűvölő volt. Minden irányban dominált a narancssárga és a sárga. Csak az égbolt volt kék. Mindenki fotózott és filmezett. Többen is elszomorodtak, mert tudatába voltak, hogy a kép és a film nem fogja visszaadni azt a csodát, amiben mi resztvettünk akkor és ott. A sofőrünk, mintha megérezte volna a szomorúságunkat, mert rögtön vidám arcot (pofát) vágott, elkezdett énekelni és táncolni nekünk. Mindenkit felvidított a jókedvével. A többi sofőr is belement ebbe a kis mulatságba. Így indultunk tovább, tapsolva és énekelve. Az út lefele kanyargós volt. Velünk szembe francia sportolok, jöttek fel. Nagyon fáradtaknak tűntek. Olyan túlélése, kemény, férfias küzdelem volt ez saját magukkal és a természettel szemben. Lassan kiértünk a síkvidékre. Jobb- és baloldalon beduinok sátrait nézegettük a jeepből. Milyen jó lett volna itt is megállni, de erre már nem volt lehetőség. Egy városba érkeztünk (szerintem Tozeur lehetett), ahol várt ránk a busz. Gyors fotózás a kedves jeepvezetővel és egy utolsó búcsú tőle. Mindegyikéktől kapott egy-egy Dinárt.
A busz már gyorsan halat Gafsa város felé. Sajnos Gafsaban csak ebédeltünk. Viszont a busz ablakából láttunk egy igazi temetést, ami pont előttünk haladt el. Sokat olvastam és tudok Gafsaról, de mind ez könyvekből és dokumentumfilmekből van, nem pedig saját élményből.
Ebéd után irány Kairouan, Tunézia szentvárosa. Hosszú út előtt álltunk. Egyetlen egy megállóval tettünk meg az utat. A táj sokat változott Gafsa után. Eltűnt a sárga, kopár föld. Több volt a zöld. A földel nagyobb részét művelték. Ahogy megérkeztünk, a jó nép bement egy szőnyegüzletbe. A nejemmel kintmaradtunk a Nagymecset előtt. Nagyon szerencsések voltunk, mert alig nyitottam ki a videokamerát, máris a mecset tornyából – nagyon nagy hangerővel – hallani lehetett a muezin hangját. Hívta a népet imára. Ott álltam a kamerával és nem tudtam megszólalni. Ilyent még nem éltem meg. Voltam én már Tunéziában, halottam én már ilyesmit Izraelben, ahol két toronyból is érkezett a felhívás imára. Nos, itt valami más volt. Itt az egész város dübörgött. Az eredeti hangot több vízhang követte. Az egész testemen libabőr keletkezett. ’La ilaha illallah, wa ashadu Mohamed raszul Allah’ vagyis ’nincsenek istenek, kivéve Allah és Mohamed az Ő prófétája’.
Egyébként az Iszlám, a muszlimok szerint nem új vallás, hanem átvítel Ábrahámon, Mózesen, Jézuson és a többi Ószövetségi prófétán.

Kairouanból ennyi marad meg. Ide csak úgy érdemes eljönni, hogy egy egész napot eltölteni. Bőven van látni való. Ide vissza kell mennem.
Elhagytuk a várost Sousse felé. Sousse közelében az út mindkét oldalán szép búzával bevetett mezőt láttunk. Akkora volt már a búza, hogy májusban már lehet csépelni, talán még hamarább is.
Sousseban várt ránk a mikrobusz, amely hazavitt Mahdiaba.
Csodálatos két napunk volt.
Folytatjuk Monastirrel……..

Üdv,

B_B